Premier Művészeti – Jövő Muzsikusai versenyfelhívás
pop-rock-jazz
A Premier Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola versenyfelhívást hirdet SZÓLÓÉNEK és SZÓLÓGITÁR pop-rock-jazz kategóriákban.
A verseny célja, hogy a magyar könnyűzenében tevékenykedő előadók minőségi produkciókkal illetve saját kompozíciókkal képviseltessék magukat, és ezek előadása professzionális minőségben valósulhasson meg.
A verseny az előzetesen videón beküldött dalok elbírálása (elődöntő) utáni személyes megjelenéssel, döntő alkalmával kerül megrendezésre.
Az online beadott darabok alapján a szakmai zsűri által előválogatás történik, ahonnan a döntőbe jutnak a versenyzők.

A zsűri elnöke: Fehér Adrienn – EMeRTon-díjas magyar színésznő, énekesnő
A zsűri tagjai:
- Csomor Csilla – színművész, színész
- Horváth Elek – jazz-nagybőgőművész-tanár
- Kulcsár Sándor – művésztanár, igazgató
- Neumann Balázs – jazz-zongoraművész, zeneszerző
- Novák Géza – hangtechnikus, MPE oktatási főigazgató
A nevezés két korcsoportban lehetséges:
I. korcsoport: 14-20 éves korig (A döntő napjáig már betöltött 14. és be nem töltött 21. életév – 2002. március 19. és 2008 március 10. között születettek).
II. korcsoport: 21-40 éves korig (A döntő napjáig már betöltött 21. és be nem töltött 41. életév – 1982. március 19. és 2001. március 10. között születettek
Kategóriák: Pop-Rock-Jazz (PRJ)
Az elődöntőre 2023. december 21-ig video formátumban kérjük beküldeni a felvételi anyagot.
A felvétel valós időben (real time), azaz ne stúdió körülmények között legyen rögzítve, majd beküldve!

Nevezési díj: 5.000. Ft
A nevezési díjat kérjük utalja át erre a számlaszámra:
Név: Premier Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és AMI
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-43735956
Átutaláskor közleményben kérjük feltüntetni a következőt:
• Név
• Kategória (szólóének vagy szólógitár)
Jelentkezési határidő:
2023. december 21.
A zsűri döntésének szempontjai:
- az énekhang kifinomultsága, hangszertudás technikai ismerete
- az adott műfaji jellemzők ismerete, előadása
- saját kompozíció esetében a darab ritmikai, dallami és harmóniai minősége
- színpadi jelenlét
Díjak
Pop-rock-jazz I. kategória: (14-20 éves között)
I. helyezett: 50.000. Ft
II. helyezett: 30.000 Ft
III. helyezett: 20.000 Ft
Pop-rock-jazz II. kategória: (21-40 éves között)
I. helyezett: 50.000. Ft
II. helyezett: 30.000 Ft
III. helyezett: 20.000 Ft
Közönségdíj: 3 dal stúdiófelvételi lehetőség a Premier Studióban, Budapesten.
A díjak bruttó összegben értendők és számla ellenében kerülnek kifizetésre.

A verseny dontőjének helyszíne: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 44.
A verseny dontőjének időpontjai:
Énekesek: 2024. március 09. 10:00
Hangszeresek: 2024. március 10. 10:00.
Díjátadó és a díjazottak gálakoncertje:
pop-rock-jazz
Ha szeretnél jelentkezni a Premier Művészeti – Jövő Muzsikusai versenyre, kattints a JELENTKEZEM menüpontra!
Jelentkezési határidő 2023. december 21.
Bővebb, szakmai információk:
Eredményes felkészülést és sikeres versenyzést kíván a Premier Művészeti Szakgimnázium!

Kapcsolat
5600 Békéscsaba, Szigligeti u. 6.
1143 Budapest, Gizella út 37.
6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 44.